Cikkek Tippek témában
A használt, vagy az új motor a nyerő?
Mindkettőnek meg van a maga szépsége, mégis, aki először szándékozik megülni egy vasparipát, annak talán egy más által már bejáratott motorkerékpár a megfelelő választás. Persze ennek is ára van, és nem az anyagiakra kell elsősorban gondolni, hanem arra a „lelki veszteségre”, amit egy új motor vásárlása során biztosan nem érez a vevő. Hogy mi ez? Nem más, mint az, hogy nem ő az első a motor életében. Furcsának hangozhat, és nem is nyomós érv egy új motor beszerzése mellett, de mi, emberek már csak ilyenek vagyunk. A szalonból kigurult, végre saját tulajdonban levő motor bejáratása, az elsőként megkapott élmény, melyet a motor a tulajdonosának nyújt, sok mindenkinek igenis nyomós érv, egy új járgány mellett.
Azok viszont, akik nincsenek olyan szerencsés helyzetben, hogy ennek az „érvnek” engedjenek, esetleg még tapasztalatlanok a motorozás világában, és szeretnének kevesebb pénzt áldozni az első moci megvételére, kénytelenek használt motorba fektetni pénzüket. Ez a megoldás is elsülhet ugyanolyan jól, mint egy új vásárlása. Sőt, ha körültekintően néznek szét a használt motor piacán, talán életünk leghűségesebb paripáját találhatják meg.
